Októbertől igénylhető a nyelvtanulásra fordítható diákhitel

2019. május 21. kedd 11:01

Októbertől igénylhető a nyelvtanulásra fordítható diákhitel

Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában. 

 

 

Bugár Csaba kiemelte, a Diákhitel 1 keretén belül nyelvtanulásra felvehető 500 ezer forint nagy segítséget jelent a hallgatóknak.

Számításaik szerint idén körülbelül háromezer hallgató fogja igényelni a hitelt, a következő években pedig folyamatosan nő majd ez a szám - tette hozzá.

A nyelvi diákhitelt egy év után a hallgató által meghatározott futamidő - maximum öt év - alatt kell visszafizetni. Törlesztésmérséklést és kedvezményeket nem lehet igénybe venni - ismertette.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a tandíjra felvehető Diákhitel 2-t minden ötödik önköltséges hallgató felveszi. 2018-ban ennek kihasználtsága több mint harminc, a szabad felhasználásúé pedig hat százalékkal nőtt.

A bedőlt hitelek aránya nyolc-kilenc százalék - tette hozzá.

MTI