Okos mérőórákat helyeznek üzembe néhány városban
2016. november 17. csütörtök 16:03

Decembertől több mint 60 ezer okos mérőórát helyeznek üzembe a főváros több kerületében és néhány vidéki városban, ezek szolgáltatják majd a lakosság és a cégek víz, gáz, távhő és áram fogyasztásáról az adatokat a KOM Központi Okos Mérés Zrt. mintaprojektjének a keretében - mondta Vöő Kristóf, a KOM Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Hozzátette: az okos mérőórák a hagyományos mérőórákkal szemben nemcsak az aktuális fogyasztást mutatják meg, hanem a fogyasztás mértékét az egyes tarifaidőszakokra lebontva is tartalmazzák.
Az eszközökön tárolt adatok értelmezéséhez jön majd létre egy okos mérési központ, amelyben olyan számítógépes rendszereket, alkalmazásokat dolgoznak ki, amelyek segítségével a felhasználó egy internetes oldalon vagy az okostelefonján is kaphat információkat közüzemi fogyasztásáról.
Az okos mérőórák energia megtakarításra is lehetőséget adnak azzal, hogy naprakész információval szolgálnak a fogyasztóknak és a közüzemi szolgáltatóknak egyaránt - ismertette a KOM Zrt. vezérigazgatója.
Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára közölte, a mintaprojekt egy országos intelligens hálózati rendszer előkészítését, tesztelését szolgálja.
Vöő Kristóf kiemelte: a mintaprojekt megvalósítására 21 millió euró áll rendelkezésre, amelyet a kormány a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből származó jövedelemből biztosított az Európai Unió (EU) engedélyével. A projekt finanszírozását, megvalósítását, eredményeit az EU folyamatosan ellenőrzi.
Okos mérőórákat Budapest III., IV., VIII., XIV., XVIII. kerületében, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, illetve Pakson és Pécsett szerelnek majd fel. A projekt keretében több mint 60 ezer okos mérőórát helyeznek üzembe, ebből 20 ezer darab lesz az újonnan vásárolt, a fennmaradó részben pedig a meglévő mérőórákat alakítják át adatkommunikációs egység beépítésével - fejtette ki a KOM Zrt. vezérigazgatója.
A KOM Központi Okos Mérés Zrt. a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...