Nőket futtatott, lecsukták az UFO együttes frontemberét
2021. október 12. kedd 09:43

Jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt - tájékoztatta a fővárosi fellebbviteli főügyész kedden az MTI-t.
Medveczky Gábor közölte: a Fővárosi Ítélőtábla a napokban a tavaly novemberi - kerítés, csalás és kitartottság miatt hozott - elsőfokú ítéletet azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy mintegy 2,7 millió forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt az elsőrendű vádlott, a volt popénekes ellen.
A vádirat szerint V. Zsolt két társával 2010 és 2011 között hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyba magyar nőket közvetített és utaztatott ki.
A bordély vezetője jutalékot fizetett ezért, emellett a volt énekes a nőktől havi díjat, valamint a prostitúcióból származó jövedelmükből részt is kért és kapott.
Az elsőrendű vádlott három ügyfelétől megtévesztéssel milliós összegeket vett át, amelyeket befektetni ígért, de magára és az együttesre költötte - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenteste napjától idén is...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Mánfai gyilkosság: két kislány maradt...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...

