Népszavazást kezdeményez a Jobbik
2008. június 26. csütörtök 16:25

A parlamenten kívüli párt hét kérdése között szerepel, hogy azoknak, akik nem egészségkárosultak, rendszeres szociális segélyt csak havi 120 óra közmunkavégzés teljesítését követően lehessen adni, a harmadik gyermek után ne járjon családi pótlék, hanem adókedvezményt lehessen igénybe venni.
A közbiztonsággal kapcsolatban azt szeretnék elérni, hogy a kétezer főnél nagyobb településeken körzeti megbízotti iroda létesüljön, öt év börtönbüntetés fenyegesse az uzsorakölcsönt folyósítókat, és szintén ugyanennyit kaphassanak, akik orvost, tanárt, vagyis közfeladatot ellátó személyt bántalmaznak.
Továbbá a deviáns magatartású diákokat ki lehessen zárni az intézményből, illetve a büntethetőség alsó korhatárát a jelenlegi 14 évről 12 évre mérsékeljék.
Vona Gábor azt mondta: népszavazásukkal a munka és közbiztonság nemzeti minimumát akarják lefektetni, de hangsúlyozta, nem titkolt céljuk, hogy "megálljt parancsoljanak" a cigányság azon jelentős részének, akik úgy gondolják, "rájuk a törvények nem vonatkoznak, és munka nélkül, bűnöző életmódot folytatva akarnak élni".
Az MTI kérdésére, hogy Szepessy Zsolt, Monok független polgármestere szintén népszavazást kíván kezdeményezni a segélyezési rendszer átalakításáról, a Jobbik elnöke úgy válaszolt: hajlandóak összefogni a borsodi település vezetőjével.
MTI - MTI Fotó: Kollányi Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...