Nemzetközi drogkereskedő-hálózat tagjait fogták el Budapesten
2019. augusztus 24. szombat 15:00

Nemzetközi kábítószerkereskedő-hálózat tagjait fogták el a rendőrök Budapesten: a horvát, magyar és koszovói gyanúsítottat egy 115 milliós marihuánaszállítmány elosztásakor érték tetten a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai - közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a három férfival szemben.
A hálózat tagjait úgy sikerült elfogni, hogy a KR NNI nyomozóinak tudomására jutott: jelentős mennyiségű kábítószer cserél gazdát csütörtökön a fővárosban, ezért bűnügyi akciót szerveztek az üzletet lebonyolító férfiak elfogására. A rendőrök mindhárom férfit ellenőrizték, majd a X. kerületben átvizsgálták azt a kisbuszt, amelyben a kábítószert tartották.
A jármű rakterében két dobozban összesen 46 kilogramm lefóliázott növényi törmeléket találtak a nyomozók. A lefoglalt anyag az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint marihuána, amely súlya alapján többszörösen meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke mintegy 115 millió forint - olvasható a közleményben.
A KR NNI nyomozói az elfogott 32 éves horvát, 57 éves magyar, valamint 23 éves koszovói állampolgárt előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csaknem félmillió külhoni magyar...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Pécsre indult egy szigetvári nő,...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Elkészült az új menetrend, így...

