Nem kérnek a Zuschlag-féle szocialista ifjúságpolitikából
2013. szeptember 18. szerda 11:45
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nem kér a Zuschlag- és Mesterházy-féle szocialista ifjúságpolitikából - közölte a KDNP ifjúsági szervezete annak kapcsán, hogy Zuschlag János egykori MSZP-s országgyűlési képviselő szerda reggel szabadult a kecskeméti börtönből, miután letöltötte hatéves börtönbüntetését.
Az IKSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a volt szocialista politikus "ifjúsági pályázatokkal seftelt, ennek eredményeként több mint 70 millió forinttal károsította meg a magyar fiatalokat".
"Nyilvánvaló, hogy a baloldal Zuschlaggal vitette el a balhét, egy olyan minisztérium balhéját, amelyet Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila vezetett. Ma ezek a politikusok nevezik magukat korszakváltónak" - jegyezték meg, hozzátéve: a Zuschlag-üggyel a baloldal rendkívüli károkat okozott az ifjúsági érdekképviseletben, a fiatalok bizalmatlanná váltak, mert azt látták, az ő kárukra szocialista ifjak gazdagodnak meg.
Közölték, hogy 2010 után a kormány mindent megtett azért, hogy a szocialisták által elherdált bizalmat visszaszerezze: támogatta a fiatalok elhelyezkedését a munkahelyvédelmi akciótervvel és az "Első munkahely garancia" programmal.
A Szegedi Ítélőtábla Zuschlag Jánost társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és annak kísérletében részben tettesként, bűnsegédként, illetve felbujtóként, továbbá magánokirat-hamisítás vétségében, valamint felbujtóként elkövetett bűnpártolás vétségében mondta ki bűnösnek. Az ítélet szerint Zuschlag János és társai civil szervezetek közbeiktatásával szabálytalanul használtak fel a központi költségvetéstől, a Fővárosi Önkormányzattól, a Táncsics Alapítványtól és az Európai Uniótól pályázatokon elnyert, összesen 75 millió forintos támogatásokat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Így ünnepelték Szent István...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Felföldi László mutat szentmisét...