Nem engedélyezték a homo-parádét
2011. február 14. hétfő 19:01

A szervező közlése szerint a rendőrség a forgalom aránytalan korlátozására hivatkozva nem engedélyezte a június 18-ra tervezett budapesti felvonulást. A Szivárvány Misszió Alapítvány (SZMA) által szervezett rendezvényen a résztvevők a tervek szerint a Hősök terétől az Andrássy úton át az Alkotmány utca végéig vonultak volna - tette hozzá.
Sánta Mária hangsúlyozta: nem kívánják megváltoztatni az eredeti útvonalat, ezért inkább bírósághoz fordulnak.
A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Az LMP szerint döbbenetes és elfogadhatatlan, hogy a rendőrség a kormányváltás dacára folytatja a Medgyessy-Gyurcsány kormányok alatt tapasztalható, a "gyülekezési joggal kapcsolatos ámokfutását", és "mondvacsinált" okból próbálják a polgárok szabadságjogait korlátozni - reagált Schiffer András a melegfelvonulás betiltásával kapcsolatos sajtóhírre.
A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy az ügyben a maga részéről jogi segítségnyújtásra is hajlandó.
Tavaly július 10-én tartották a meleg méltóság menete elnevezésű felvonulást. A Budapest Pride melegfesztivál záróeseményén mintegy ezren vettek részt (a szervezők szerint ezerötszázan). A menet a Hősök terétől indulva az Andrássy úton haladt, és a tervezettnél hamarabb, az Oktogon helyett a Csengery utcánál fordult meg, mert az Oktogonnál ellentüntetők gyülekeztek, akik gyalázták a felvonulókat, de komolyabb rendbontásra nem került sor.
(mti) - Fotó: index.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

