Nem emelkedik jövőre az állami horgászjegyek ára
2023. július 24. hétfő 15:39

A jogszabályi előírásoknak megfelelően a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) átadta a 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolóját az agrárminiszternek - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
Nagy István tárcavezető közölte, a dokumentum jól mutatja a szervezet 37 közfeladat mennyisége mellett jelentős társadalmi szerepvállalását is - írták. Az elsődleges cél a természetes vizek halállományának fejlesztése, az ívóhelyek rehabilitációja, valamint az önfenntartó állományok megóvása - jelentette ki a Mohosz 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolójával kapcsolatban tartott hétfői sajtótájékoztatón.
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a szervezet az AM stratégiai partnere. Tavaly a történelmi aszály és a háborús infláció miatt is rendkívül nehéz volt az agrárium számára, s mindezek a hatások természetesen a haltermelést és a halgazdálkodást sem kerülték el - tették hozzá.
Nagy István az eseményen bejelentette, hogy a horgászat biztonsága és a létszám stabilitása érdekében a Mohosszal egyetértésben nem tervezik 2024-re az állami horgászjegyek árának emelését.
Emellett a megújításra kerülő Magyar Horgászkártyák és balesetbiztosítások újabb, ötéves ára a digitalizált okmány esetében szintén változatlan marad. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy támogatják a Velencei-tó őshonos halállományának mielőbbi újratelepítését is.
Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a Mohosz 2017 januárjától hasznosítja a horgászatra alkalmas állami tulajdonban lévő természetes vizeket, és 2019-től működik a horgászszövetség közfeladat-ellátó szervezetként. Mindez úgy valósult meg, hogy a kormányzat megteremtette a feladatellátás fedezetét. A feladatellátás forrásául a halgazdálkodás fő állami bevételét képező díjak, így az állami halász- és horgászjegy, illetve a fogási napló díja 2019-től közvetlenül a Mohosz bevételét képezi.
Ez az összeg 2018-tól az idei évet is figyelembe véve 8 milliárd forintra rúg, amihez a beszámoló által tárgyalt 2022-es év csaknem 1,6 milliárd forinttal járult hozzá - fűzte hozzá a miniszter a közlemény szerint.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...