Nem bűnös hűtlen kezelésben az egykori honvédelmi miniszter
2014. február 28. péntek 10:03

Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken.
A vád szerint Fapál László határozatlan időre bérbe vett, majd egy év elteltével, 2006 nyarán Juhász Ferenc honvédelmi miniszter egyedi döntése alapján 22 millió forintért megvásárolt egy 65 millió értékű, 147 négyzetméteres lakást, amivel 43 milliós forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést követtek el.
A vádlottak mindvégig tagadták a bűncselekmény elkövetését, a PKKB pedig most felmentette őket a vád alól.
Képünkön: Fapál László (balra) és Juhász Ferenc ügyük egyik korábbi tárgyalási napján.
MTI - Fotó: Soós Lajos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...

