Negyed áron: már nem éri meg fémet lopni
2008. december 06. szombat 11:26
Ami rossz hír a tolvajoknak, annál jobb a rendőröknek és közbiztonságban reménykedőknek. A jelenlegi átvételi ár mellett (már csak kilónként öt-tíz forint a vasé, ötven-száz az alumíniumé) nem éri meg fémet lopni - állítja a lap.
Kovács Sándor, a nagykanizsai Murafém Kft. vezetője szerint akár jövő nyárig is eltarthat a fémhulladékpiac mélyrepülése. Igaz, ennek előnye is van: Zalában ugyanis - a megyei rendőrség adatai szerint - az utóbbi két hónapban lényegesen kevesebb volt a fémlopás.
A Dél-magyarországi MÉH Zrt.-nél a nyáron még 90-100 forintot adtak átlagos ócskavasért, ma már csak 30-40 forintot, ezért visszaesett a beszállított fémhulladék mennyisége.
Tuczakov Szilvána, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy az utóbbi időben Csongrád megyében is valamivel kevesebb a fémlopás. Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: Szabolcsban nem emelkedett a színesfémlopások száma az elmúlt időszakban - olvasható a Népszabadságban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...