Navracsics gyakorlatiasabb politikát remél a jövőben
2014. április 01. kedd 08:17
A választások tétje, hogy az ország folytathatja-e az útját a felemelkedés pályáján - mondta a miniszterelnök-helyettes a Magyar Hírlapnak.
A kisebb parlament az eddigieknél intenzívebb törvényhozási és szakmai munkát ró a képviselőkre - mondta a Magyar Hírlapnak adott, kedden megjelent interjújában Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: "nekünk, egyéni választókerületben megválasztott képviselőknek ez semmiképpen sem jelentheti a választókerületben töltött idő csökkenését".
Hozzátette: éppen ezért az eddigieknél is fontosabb az előkészítés, illetve a munkatársaik szerepe. Rámutatott: az új parlament több mint fele egyéni választókerületben megválasztott képviselőkből fog állni. "Én személy szerint ettől a ténytől azt várom, hogy a törvényhozás érzékenyebb lesz a helyi ügyekre, gyakorlatiasabb lesz a politika" - mondta.
Navracsics Tibor - aki 2010 óta a veszprémi központú választókerület egyéni képviselője, és április 6-án újra versenybe száll a mandátum megszerzéséért - úgy vélte: "A választások tétje, hogy az ország folytathatja-e az útját a felemelkedés pályáján vagy egy másik, bizonytalan és tapasztalataink szerint hanyatlást hozó útra tér át".
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Hűvös éj után napsütésre is...

