Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram az EU-ban
2024. április 27. szombat 16:40

Az Eurostat csütörtöki adatközlése szerint 2023 második felében is Magyarországon volt a legolcsóbb a villamos energia és a földgáz a lakossági fogyasztók számára. Az uniós statisztikai hivatal kimutatása alapján az euróban kifejezett átlagárak hazánkban voltak a legalacsonyabbak a tavalyi második fél évben - ismertette legfrisseb Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium(EM).
A rangsor túlsó végén szereplő német háztartásoknak az áramért három és félszer, a gázban sereghajtó hollandoknak hét és félszer többet számláztak - tájékoztatott a minisztérium.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)naprakészebb árösszehasonlítása szerint 2024 márciusában is a magyar családok rezsiterhei voltak a legkisebbek Európában. Az MVM Csoport összegzése szerint a gáz esetében tíz háztartásból kilenc, az áramnál tízből nyolc felhasználása maradt a rezsivédett sáv alatt - írták a bejegyzésben.
A kormány a rezsicsökkentéssel tehát a háborús időkben is eredményesen védi a lakossági fogyasztókat. Az áramszámlák mérséklését a Napenergia Plusz Programmal is segíti, amelynek révén már több mint ötezer nyertes család telepíthet támogatással napelemet és energiatárolót - értékelt az EM.
Felhívták a figyelmet egyúttal arra is, hogy a júniusban induló otthonfelújítási program több tízezer családi házban megvalósuló energiahatékonysági beruházásokhoz nyújt összesen 108 milliárd forint támogatást. Az összesen akár 6 millió forint vissza nem térítendő forrás és kamatmentes hitel jóvoltából a kedvezményezettek legalább 30 százalékos energiamegtakarítást érhetnek el, így könnyebben tarthatják fogyasztásukat az átlagos szint alatt.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...