Mustgázveszélyre figyelmeztet a katasztrófavédelem
2019. szeptember 04. szerda 08:50

A szüret kezdetével a mustgázveszélyre, a szén-dioxid-érzékelők felszerelésének szükségességére figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mukics Dániel az OKF szóvivője emlékeztet arra, hogy évről évre halálos áldozatokat követel a borospincékben keletkező mustgáz. Tavaly például három ember halálát okozta a must erjedése során keletkező gáz: a Somogy megyei Kányán egy, a Szabolcs megyei Kékcsén pedig két emberéletet követelt.
Több esetben pedig csak a szerencsén múlott, hogy időben rátaláltak a veszélybe kerülőkre - ismertette.
A balesetek elkerülhetők szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével - emelte ki.
A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja az oxigént. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzés. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követi - ismertette.
Alkalmazható a közismert módszer is, amikor égő gyertyával ellenőrzik, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy a gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton, magunk előtt tartsuk, úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni.
Mivel a szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét - közölte Mukics Dániel.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...