MSZP: "sértők a kormány rágalmai"
2011. január 22. szombat 20:00

Ez a kormányzati felvetés sérti az ügyben megszólaló külföldi politikusokat és újságírókat is, hiszen azt a látszatot kelti, mintha nem a demokrácia vagy a sajtószabadság érdekében, hanem az MSZP felkérésére szólaltak volna meg - mondta az ellenzéki párt alelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Sérti az MSZP-t, amely nem titokban és külföldön uszít az Orbán-kormány ellen, hanem idehaza és nyíltan lép fel a demokrácia, a jogállam és a sajtószabadság védelmében - emelte ki Kovács László, emlékeztetve arra, hogy a médiatörvényhez 88 módosító indítványt nyújtottak be, amelyeket a kormánytöbbség elutasított, s miután hiába kérték a köztársasági elnököt, hogy kérjen normakontrollt az Alkotmánybíróságtól, maguk fordultak az Alkotmánybírósághoz.
Ráadásul az állítás, hogy az MSZP szeretné lejáratni a kormányt "különösen furcsa annak a Fidesznek a szájából", amelyik az elmúlt napokban automata telefonhívásokkal "bombázza a magyar lakosokat, amelyekben megpróbálják lejáratni az MSZP-t" - mondta Kovács László. A párt jogi szakértői megvizsgálják, hogy milyen jogi lépésekkel lehet ezt a gyűlöletkampányt megállítani - tette hozzá.
Kovács László szerint hibás az a kormányzati következtetés, hogy szerdán Strasbourgban az Európai Parlament ülésén a magyar kormányfő "megvédte Magyarországot", hiszen egyik felszólaló sem támadta a magyar uniós elnökség programját, vagy Magyarországot.
Nem az MSZP, hanem Orbán Viktor járatja le a kormányt - mondta Kovács László, aki szerint nem Magyarországot kell a miniszterelnöknek megvédenie, hiszen azt senki sem támadja. "Orbán Viktor a személyének szóló bírálatok elől a magyar nép mögé bújik" - jelentette ki az ellenzéki politikus.
Kovács László úgy véli: Orbán Viktor Strasbourgban "leleplezte önmagát: az indulatait és a mellébeszélési hajlamát" és bebizonyította, hogy tényleg nem érti a demokrácia lényegét az Európai Unió közös elveinek fontosságát.
Hangsúlyozta: erős visszatetszést keltett Orbán Viktor kijelentése, hogy "készen áll a harcra". Az Unió soros elnökének feladata nem a harc, hanem a közös érdekek érvényesítésének elősegítése, a szükséges kompromisszumok és konszenzus megteremtése. Amennyiben Orbán Viktor a 26 tagállammal, a demokráciával és a jogállammal akar harcolni, ezt a harcot Európában nagyon gyorsan elveszíti, hiszen ott nem támaszkodhat a kétharmados hazai többségére. Orbán Viktor és a kormány azonban előbb-utóbb "Magyarországon is veszíteni fog" - tette hozzá az MSZP-s politikus.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

