MSZP: mutyizik és alkalmatlan is
2011. január 24. hétfő 12:53
Török Zsolt szóvivő hétfőn sajtótájékoztatón arra a kérte a kormányfőt: fontolja meg, hogy Fellegi Tamás megfelelő személy-e a magyar-orosz vegyes bizottság vezetésére. Mint mondta: tízmillió ember nem járhat rosszul azért, mert a fejlesztési miniszter nem, vagy eredménytelenül végzi a munkáját. Ezzel kapcsolatban Török Zsolt szóvá tette, hogy noha Fellegi Tamás gyakran látogat Moszkvába, ott egyre alacsonyabb szinten fogadják.
A szóvivő szerint a miniszter "sikertelensége" összefüggésben lehet azzal, hogy a "környezetéhez tartozó vállalkozók egy része szoros kapcsolatokat ápol ukrajnai cégekkel", és feltételezhető, hogy "vasúti, mezőgazdasági beruházások kapcsán az orosz érdekekkel ellentétes álláspontot képviselnek". Fölvetette azt is, hogy Fellegi Tamásnak azért volt szüksége a vegyes bizottság elnöki tisztére, hogy "a háttérben lehessen mutyizni, bizonyos üzleti körök érdekében eljárni" Moszkvában és Kijevben.
Török Zsolt beszélt arról, hogy a többi között energetikai kérdésekkel is foglalkozó vegyes bizottságot elnöklő miniszter felelőssége felvethető, amiért "egekben a benzin ára", valamint amiért, az MSZP megítélése szerint, tavaly októberben eredménytelenül zárult Orbán Viktor magyar és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő találkozója.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

