MSZP: "Magyarország szégyenfolt"
2010. november 29. hétfő 13:55
A magánnyugdíjpénztárakkal és az alkotmánnyal kapcsolatos elképzelései, döntései miatt tömegesen került címlapokra negatív tartalommal Magyarország kormánya - írta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében az MSZP szóvivője.
Török Zsolt úgy fogalmaz, tudják hogy "Orbán Viktort nem érdekli a külföld kritikája, ahogy azt már korábbi kormányzásakor is megmutatta, azonban ehhez mérhető bírálat még sosem érte a magyar kormányt". Szavai szerint a következmények beláthatatlanok.
A politikus kijelenti, hogy az elmúlt héten, hétvégén sorozatban jelent meg befolyásos, mértékadó politikai, gazdasági lapok címlapjain az Orbán-kormány eddigi tevékenységének szigorú, felettébb elítélő tartalmú kritikája.
Ezt annak tulajdonítja, hogy azok szerzői féltik a demokráciát, "melyet a Fidesz-KDNP kormány az elmúlt 8 hónapban leépíteni szándékozik, az alkotmányosságot, a gazdasági stabilitást, melyet a korábbi kormányok a világgazdasági válságot követően megteremtettek, a jogállamiságot, melyet Magyarország példaértékűen megvalósított 1989-től".
Szerinte attól is féltik Magyarországot, hogy "a diktatúra útjára lép", nem tudja garantálni a magántulajdon szentségét és biztonságát valamint a véleménynyilvánítás szabadságát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- A strandok többségében május második...
- Csaknem végzett két testvér egy...

