MSZP: egymilliárddal többet kereshetnek a fideszes képviselők
2010. december 19. vasárnap 14:06
Józsa István elmondta: a Fidesz új adórendszere, a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadóval a kiskeresetűek egyértelműen rosszul járnak, mivel havonta 3-5 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza. A 300 ezer forint bruttó vagy annál nagyobb fizetéssel rendelkezőknek viszont jelentős kedvezményt biztosít az új rendszer. Így a Fidesz-frakció tagjainak is, amit csak erősít, hogy a kormánypárt tagjainak többsége állás- és tisztséghalmozó.
Mint rámutatott: az Országgyűlésben 262 főt számlál a Fidesz-KDNP-frakció, ebből 151 képviselő egyéb tisztséggel is rendelkezik és 99-nek pedig valamilyen jelentős (polgármester, alpolgármester) megbízatása is van. Ráadásul a Fidesz-frakció nagyobb része három országgyűlési bizottsági munkában is érdekelt - tette hozzá.
A képviselő szerint az új adórendszer hatására egy átlagos kormánypárti politikus havi 101 ezer forinttal többet vihet haza, ami azt jelenti, hogy a ciklus végéig akár egymilliárd forinttal több maradhat a parlamenti fideszes politikusoknál.
Trippon Norbert arra szólította fel a kormánypárti politikusokat, hogy Tarlós István főpolgármester példáját követve hagyjanak fel a pozícióhalmozással. Mint hozzátette: öt olyan fővárosi polgármesterről is tudni, akik egyben országgyűlési képviselők is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

