MSZP: áltelefonhívások a párt nevében
2010. április 07. szerda 16:00
Az MSZP szóvivője szerint a telefonhívások mögött a Fidesz áll, amely - szavai szerint - mindent megtesz, hogy "felszalámizza" a demokratikus oldalt, "amelyet jószerivel (...) az MSZP tud képviselni".
Példaként említette, hogy szerdán két bejelentés is érkezett a "demokratikus forródrótra", az egyik szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákócziújfaluban kaptak olyan hívást, hogy Iváncsik Imre államtitkár visszalépett a jelöltségtől. Eközben Győrben azzal hívtak fel embereket, hogy Iványi Gábor lelkész, volt MSZP-tagként arra buzdít, hogy minél többen szavazzanak a Fideszre.
Hozzátette, Iványi Gábor nevében nem csak Győrben, de Budapest 10. és 11. választókerületében is a Fideszre való szavazásra buzdítottak.
Korábbi eseteket említve elmondta, a Fejér megyei Gárdonyban, illetve a Komárom-Esztergom megyei Tatán érkeztek hívások, hogy Ecsődi László országgyűlési képviselő, valamint Szaniszló Zoltán, a Komárom megyei közgyűlés tagja visszalépett a jelöltségtől.
A szóvivő kategorikusan leszögezte, hogy a hívások tartalma valótlan, és képviselőjelöltjeik továbbra is minden választókerületben dolgoznak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Tizenhárom premierrel várja...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

