MSZP: a kormány elüldözte a fiatalokat az országból
2013. július 28. vasárnap 11:56
Az MSZP szerint a kormány elüldözte a fiatalokat az országból egyebek mellett azzal, hogy nem teremtett nekik munkalehetőséget.
Gúr Nándor MSZP-s országgyűlési képviselő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Központi Statisztikai Hivatal kutatása szerint a 18-49 éves korosztályból 335 ezren tartósan külföldön vannak.
A kormány egyik fő választási ígérete az volt, hogy 1 millió új munkahelyet teremt, ehhez képest most kevesebben dolgoznak, mint a válság előtt vagy a kormányváltás utáni első negyedévben. A képviselő azt mondta, 2009-ben kormányrendeletben ösztöndíjat biztosítottak a hiányszakmákban tanulóknak. A kormányváltás után újabb hiányszakmák keletkeztek, de az új kormány "bénultan nézte" a folyamatot, így semmilyen pozitív változás nem történt.
Nem próbált meg egyezséget kötni a munkáltatókkal sem, nem akadályozták meg az elvándorlást - hangsúlyozta Gúr Nándor. Kérdésre válaszolva a képviselő azt mondta, a szakképzéseknek egymásra kell épülnie, a kormánynak a hátralévő időben az iskolarendszeren belüli képzéseket a felnőttképzési rendszer képzéseivel össze kellene hangolnia.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

