Most már az LMP-nek is van alkotmánytervezete
2011. február 01. kedd 16:59
Schiffer András a közel 40 oldalas javaslatcsomag kapcsán hangsúlyozta, hogy az LMP szerint nincs alkotmányozási kényszer, nincs szükség arra, hogy új alaptörvényt alkosson a parlament. Hozzátette, hogy az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján viszont szükség van átfogó módosításokra, ezekkel meglátásuk szerint orvosolhatóak a problémák.
Leszögezte, hogy saját koncepciójuk több ponton is érvényesíteni kívánja a fenntarthatósági elveket és a jövő nemzedékek szempontjait. Emellett az elképzelés több fejezete is foglalkozik az állampolgári, társadalmi részvétel jogával és elveivel, valamint az ezekhez kapcsolódó közjogi következményekkel.
Kiemelte, hogy az LMP az alkotmányban korlátozná a "túlzott miniszterelnöki hatalmat". Ennek eszközeként megnövelnék az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörét, az Országgyűlés ellenőrző szerepét és további funkciókat kapna a köztársasági elnök. Az LMP azt is szeretné, ha a képviselői mentelmi ügyek esetében az Ab-nek felülvizsgálati jogkört adnának.
Schiffer András kitért arra is, hogy lesz alternatívájuk a kereszténydemokrata Salamon László által beterjesztett úgynevezett "Őszöd-klauzulával" kapcsolatban.
Salamon László javaslata arról szólt, hogy a köztársasági elnök jogosult lenne a parlament feloszlatására, ha az súlyos bizalomvesztés okán előállott alkotmányossági-politikai válság feloldását szolgálná. Az LMP - mint a frakcióvezető elmondta - másban látja a megoldást, mert érzékelik a 2006 ősze után megjelent morális problémát, ugyanakkor nem szeretnék, ha Magyarország egy prezidenciális vagy félprezidenciális rendszer irányába mozdulna el.
A koncepcióban érvényesítenék azt az elvet is, amelyik a független intézmények esetében kizárná az újraválaszthatóságot, míg minden más közjogi pozíciónál korlátozná azok betöltésének lehetőségét. Az MTI kérdésére azt mondta, felmerült, hogy az utóbbi korlátozás vonatkozzon a kormányfői és a képviselői tisztségekre is.
A javaslatcsomagban megállapításokat tesznek az ökoszociális piacgazdaságról is.
A frakcióvezető elmondta, hogy a koncepciót szeretnék a saját választóikkal megismertetni, de azt remélik, hogy azt az új alkotmány előkészítői is figyelembe veszik az abban foglaltakat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok veszélyére...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- A valaha mért legalacsonyabbhoz...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Aki teheti, ne most menjen...