Mesterházyék kétszer kétharmaddal akarnak új alkotmányt
2011. február 14. hétfő 16:54
A Mesterházy Attila pártelnök, Lamperth Mónika és Bárándy Gergely által jegyzett indítvány emellett kimondaná, hogy az új alkotmány szabályozási elveit rögzítő határozati javaslat elfogadásához a parlamenti képviselők négyötödének szavazata szükséges.
A három szocialista politikus ismét beterjesztette az új alkotmány társadalmi egyeztetéséről szóló javaslatát is. Ezt az indítványt tavaly októberben már egyszer beterjesztette az MSZP, de akkor nem vették tárgysorozatba. Ez rögzítené, hogy az új alkotmány és az annak alapelveit meghatározó határozati javaslat tervezetéről jogosultak véleményt nyilvánítani az érdekvédelmi szervezetek, köztestületek országos szervei és érdekegyeztető fórumai, valamint azok a társadalmi szervezetek, amelyek tevékenysége valamely alapvető jog védelmére vagy valamilyen közérdek érvényre juttatására irányul. A véleményeket bárki számára elérhetővé kellene tenni az indítvány értelmében, és azokról összefoglaló dokumentum is készülne.
Mesterházy Attila vasárnap sajtótájékoztatón közölte, hogy az MSZP csak akkor tér vissza az alkotmányozáshoz, ha a kormánytöbbség elfogadja javaslatait, illetve ha a folyamatot fél év múlva elölről kezdik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- A strandok többségében május második...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

