Mesterházy a kampány részének tartja a bizottság összehívását
2014. március 13. csütörtök 14:40
Az MSZP elnök-frakcióvezetője a választási kampány részének tartja a mentelmi bizottság összehívását és jelezte, hogy ebben nem kíván részt venni.
Mesterházy Attila csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott levélben válaszolt a mentelmi bizottság kereszténydemokrata elnökének levelére. Rubovszky György korábban azt írta a szocialista pártelnöknek, hogy a testület úgy döntött: meghívja következő, március 24-i ülésére is annak tisztázása érdekében, hogy Simon Gábor volt MSZP-s képviselő eltitkolt százmillióinak van-e köze a politikai élethez.
Az MSZP frakcióvezetője válaszában kifejtette: Simon Gábor lemondott valamennyi párttisztségéről, kilépett a szocialista pártból, visszalépett a képviselő-jelöltségtől és lemondott parlamenti mandátumáról. Mesterházy Attila idézte Simon Gábor korábbi közleményét, amelyben a volt elnök-helyettes úgy fogalmaz: "a személyemhez kötődő összeggel el tudok számolni, annak eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs. Így, a XVIII. kerülettel kapcsolatos találgatásoknak sincs alapjuk".
Az ellenzéki politikus leszögezte: ennél több információval nem rendelkezik.
Álláspontja szerint az MSZP egyértelműen elhatárolódott az ügytől és világossá tette, hogy az igazság felderítését alapvető fontosságúnak tartja, de ezt csak az erre hivatott szervek útján lehet elérni.
A pártelnök jelezte: a hatályos jogszabályok alapján a mentelmi bizottságnak nincs hatásköre és eszközrendszere arra, hogy további vizsgálatot folytasson; Simon Gábor ügyében az ügyészség folytat eljárást, a nyomozás folyamatban van. Megjegyezte: biztos abban, hogy "a Polt Péter által vezetett ügyészség alaposan, mindenre kiterjedően és nagyon körültekintően fog eljárni egy volt szocialista képviselő gyanúsítása ügyében".
Mesterházy Attila Rubovszky György figyelmébe ajánlotta azt is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal esetleges visszaéléseit vizsgáló parlamenti bizottság felállításának ügyében Orbán Viktor miniszterelnök is a hatósági nyomozást, a jogi felelősség megállapítását szorgalmazta a politikai felelősség vizsgálata előtt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Frissen végzett rendőrök álltak...