Mentődolgozókat vádoltak meg szexuális erőszakkal
2016. november 24. csütörtök 12:32

Szexuális erőszak miatt indítottak eljárást két mentődolgozó ellen. Az Országos Mentőszolgálat az MTI megkeresésére azt közölte: az érintett dolgozókat azonnal felfüggesztették a munkavégzés alól és várják, hogy kiderüljön a teljes igazság.
Csütörtöki számában a Blikk írt arról, hogy szexuális erőszak megalapozott gyanújával vettek őrizetbe két fővárosi mentődolgozót. A cikk szerint november kilencedikén, a Széll Kálmán tér környékén egy fiatal lány rosszullét miatt kért segítséget. A nő az őt ellátó mentőket szexuális erőszakkal vádolta meg. A rendőrség a napilap kérdésére elismerte, hogy a kérdéses napon történt feljelentés, előállítottak két férfit, akik ellen azóta már eljárás is folyik szexuális erőszak miatt.
A Fővárosi Főügyészség az MTI megkeresésére csütörtökön azt írta: az ügyben a Fővárosi Főügyészség a bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt két gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés tárgyában tartott ülésen a bíróság a terheltekkel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzéssel szemben - az előzetes letartóztatás elrendelése érdekében - a főügyészség fellebbezést jelentett be - tették hozzá.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek a "súlyos és példátlan" vádra reagálva azt írta: az ügyben a nyomozás lezárásáig nem nyilatkozhatnak. A belső vizsgálat lehetőségét ebben az esetben felülírja a rendőrségi nyomozás, amit minden eszközzel segítenek, a további munkáltatói lépéseket pedig a nyomozás eredménye határozza meg - tette hozzá.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: MTI/Varga György
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Még vasárnap is napsütéses, kellemes...

