Megvan az alkotmány-szövegezési bizottság
2011. február 10. csütörtök 16:54
Kereszténydemokrata politikusok az MTI-nek azt mondták, hogy a Salamon László, KDNP-s politikus vezetésével kidolgozott 16 oldalas koncepció mellett egy 1,5 oldalas összefoglalót osztottak szét.
Ez azonban kereszténydemokraták szerint a részükről előzetesen jelzett alapvetéseket a házasságról, a család védelméről, illetve a magzati élet védelméről, nem tartalmazta.
Nagyon kemény, élére állított, 24 órás vita bontakozott ki - fogalmazott az MTI-nek az egyik kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Az új alkotmány tervezetének megalkotására végül Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő vezetésével szövegező bizottságot hoztak létre a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki tanácskozásán.
A fideszes európai parlamenti (EP) képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: a bizottság kereszténydemokrata tagja Salamon László, a fideszes pedig Gulyás Gergely. Az alkotmányozás nem kormányzati feladat, hanem parlamenti; a kabinet nem terjeszt alkotmánytervezetet a Ház elé - indokolta Szájer József a háromtagú, kétpárti testület felállítását. Hozzáfűzte, az alkotmány-előkészítő bizottság által elkészített koncepciót vitaanyagnak tekintik, amely kijelöli az irányokat. A kormánypárti frakciószövetség március közepéig tervezi benyújtani a Fidesz-KDNP alkotmányszövegének tervezetét.
A tájékoztatón Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő hangsúlyozta, hogy az új alkotmány nem változtatja meg a jelenleg érvényes magzatvédelmi szabályokat. Mint hozzátette, ennek rögzítésével elejét akarják venni annak, hogy a témával kapcsolatban - esetleges téves feltételezések miatt - felesleges vita induljon.
Szájer József az új alaptörvényt érintő alapelveiket ismertetve elmondta: a Fidesz-KDNP nem tervezi az államszervezet jelentős átalakítását, ez vonatkozik az Alkotmánybíróságra is. Méltó preambulumot szeretnének az alaptörvény elejére - benne az 1956-os forradalomra, a kereszténységre való utalással és a Szent Koronával -, korlátokat építenének be a szövegbe az eladósodással szemben, szabályoznák a közpénzügyeket az átláthatóság jegyében, így a korrupcióelleni küzdelmet is szerepeltetnék. Beépíteni javasolják továbbá az alkotmányba a természeti és kulturális környezet védelmét, valamint az Európai Alapjogi Chartát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

