Megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet
2010. szeptember 25. szombat 13:40
Az Országgyűlés július 22-i, nyári szünet előtti utolsó ülésén fogadta el a többek között a megszűnésről rendelkező egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosítását. A jogszabályt 307 igen és 47 nem szavazat mellett, a Fidesz, a KDNP, a Jobbik támogatásával, az MSZP és az LMP elutasításával fogadott el a Ház.
Az egyes vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében a megszűnő felügyelet jogutódja a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, a részleges jogutód pedig az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), illetve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Az EFB vagyonkezelésében lévő ingó vagyon a könyv szerinti értéken, térítésmentesen kerül a jogutódhoz. A megszűnéssel a felügyeleténél lévő 80 álláshely közül 24 szűnik meg, 13 az OEP-hez, 43 pedig az ÁNTSZ-hez kerül.
A felügyelet eredeti költségvetési éves előirányzatai pedig a következőképpen oszlanak meg: 429 millió forint az Országos Tiszti Főorvosi Hivatalhoz, 130 millió forint pedig az OEP-hez kerül.
Az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításának indoklása szerint a felügyelet megszüntetése - feladatainak más szervekhez történő átszervezésével - egyebek közt a bürokrácia csökkentésére irányult.
Az indoklásban olvasható az is, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján az intézmény az egészségügyi rendszerben jelenlévő feladat- és hatásköri párhuzamosságok, elsősorban a betegek jogainak védelme és az egészségbiztosító ellenőrzése terén nem bizonyult kellőképpen hatékonynak.
A törvény szerint az EBF az egészségügyi szolgáltatók által vezetett várólistákkal kapcsolatos feladatai az egészségbiztosítóhoz kerülnek át. A gyógyszer, a gyógyászati segédeszköz társadalombiztosítási támogatásba történő befogadása elleni fellebbezés lehetősége megszűnik, a döntés ellen a jövőben bírósági felülvizsgálatra lesz lehetőség.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...

