Megrongálták a szikszói zsidó temető sírjait, nyomozás indult
2014. május 08. csütörtök 16:41

Félszáznál is több sírt rongáltak meg a szikszói zsidó temetőben, a rendőrség nyomoz az ügyben - közölte Freund Jenő, a Miskolci Autonom Orthodox Izraelita Hitközség elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a rongálás az elmúlt hónapokban történhetett az amúgy lezárt temetőben, sok síremléket összetörtek, ledöntöttek, kiforgattak alapjából.
Mint mondta, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város zsidó temetőjét a második világháborút követően zárták le, oda évtizedek óta csak a szeretteiket gyászolók jártak. Ott nyugszik az egykori miskolci főrabbi, Rav Schük családja is.
A rongálást a napokban fedezték fel, a helyreállításokat pedig mihamarabb szeretnék megkezdeni - tette hozzá.
Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságság sajtóreferense az MTI-nek azt mondta: rongálás miatt nyomoznak, és jelenleg is helyszínelnek a temetőben.
Füzesséri József, Szikszó független polgármestere azt közölte: százezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel.
MTI – Fotó: Vajda János/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

