Megnyugtató: nem adóztatják meg a nyugdíjakat
2013. február 17. vasárnap 11:33

Elképzelhetetlennek tartja a Fidesz, hogy Magyarországon megadóztassák a nyugdíjakat - közölte a kormánypárt szóvivője vasárnap Budapesten, Selmeczi Gabriella a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az idén infláció feletti nyugdíjemelés várható.
A szóvivő a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken megjelent, A növekedés jegyében című kiadványában foglaltakra reagálva tette egyértelművé, hogy nem lesz nyugdíjadó.
Az OECD szerint a nyugdíjjellegű juttatások megadóztatása, a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartamhoz indexálása, valamint a nők és a speciális munkát végzők korai nyugdíjba vonulását lehetővé tevő utak lezárása növelné Magyarországon a foglalkoztatottak számát és arányát.
Selmeczi Gabriella ezt úgy értékelte, hogy immár nemcsak "a Gyurcsány-Bajnai-csapattól" kell félteni a nyugdíjakat, hanem külföldről is veszélyes támadások érkeznek.
A Fidesz ezért arra kéri a kormányt: ne engedjen, hagyja figyelmen kívül az ilyen típusú nyomásgyakorlást, és védje meg a magyar nyugdíjasokat a nyugdíjadótól - mondta a párt szóvivője, hozzátéve, hogy aki ilyen teher bevezetését javasolja, az százezreket sodorna veszélybe.
Mint fogalmazott, míg a szocialisták cserbenhagyták a nyugdíjasokat, addig a Fidesz betartotta az időseknek tett vállalásait. Utóbbiak közé sorolta a nyugdíjak megvédését, emelését, vásárlóértékük megőrzését, hangsúlyozva egyúttal, hogy az idén várhatóan infláció feletti nyugdíjemelést tudnak végrehajtani, "tehát egy extra összeget kapnak majd a nyugdíjasok".
Selmeczi Gabriella emlékeztetett továbbá a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségére, amellyel eddig mintegy százezren éltek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...

