Meghosszabították Gyurcsány védelmét
2010. április 21. szerda 19:30
A kormány ma, június 1-ig meghosszabbította Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök személyes védelmét.
Az MTI azt követően kereste meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, hogy Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az idén áprilisban egy éve lemondott Gyurcsány Ferenc "magánhadseregként" használja fel a Köztársasági Őrezredet Szemlőhegy utcai villájának védelme érdekében, miközben ezt már semmilyen jogszabály sem teszi szükségessé.
A minisztérium közleményében hangsúlyozza: a Köztársasági Őrezred szakmai szempontok alapján további veszélyeztetettséget jelzett és javasolta az ideiglenes védelem elrendelését az egyéves "utóbiztosítás" áprilisi lejártakor.
A tárca az MTI kérdése ellenére nem közölte, hogy mekkora költségvetési ráfordítással jár a volt kormányfő védelmének meghosszabbítása.
Hozzátették: a kormány szerdai döntését - a törvényi előírásoknak megfelelően - a rendészetért felelős miniszter kezdeményezte.
Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője korábban az MTI-nek elmondta: a leköszönő miniszterelnököket mandátumuk lejárta után egy évig illeti meg az őrezred "utóbiztosítása", ami azt jelenti, hogy lakhelyét továbbra is védik, valamint szolgálati gépjárművet és hivatásos sofőrt vehet igénybe.
A védett személyekről szóló kormányrendelet szerint a védelem egyebek mellett kiterjed az érintettek életének, testi épségének megóvására, valamint munkahelyük, lakásuk őrszemélyzettel, illetve technikai eszközzel való biztosítására, indokolt esetben pedig közlekedési útvonalukra, illetve a hivatalos programjaik helyszíneire is.
A szóban forgó rendelet kimondja továbbá, hogy a védett személy magánprogramjának időtartamára a személyvédelem egyes elemeiről előzetesen írásban lemondhat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...

