Médiatörvény: elküldték a módosító javaslatokat
2011. február 10. csütörtök 20:25
A tárca közleménye szerint a kormány a médiatörvény módosítására vonatkozó javaslatokat elküldte az Európai Bizottságnak.
Jonathan Todd, a médiaügyekben illetékes Neelie Kroes uniós biztos szóvivőjének közlése szerint a bizottság megkapta és tanulmányozza a tervezetet, majd a lehető legrövidebb időn belül értékelést ad arról, hogy az minden vonatkozásban összhangban áll-e az EU-joggal.
A közigazgatási és igazságügyi tárca csütörtöki közleménye azt is hangsúlyozza, hogy a kormány nyitott a további egyeztetésekre, és elkötelezett amellett, hogy a magyar médiaszabályozás minden tekintetben megfeleljen az uniós jog által támasztott követelményeknek.
A magyar kormány és az Európai Bizottság szakértői hétfőn tárgyaltak egymással Brüsszelben. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár akkor úgy nyilatkozott: mindkét fél szövegszerű javaslatokat tett azzal a három észrevétellel kapcsolatban, amelyeket az Európai Bizottság a médiatörvényről korábban levélben megfogalmazott. Hozzáfűzte, hogy a hatfős magyar szakértői delegáció a bizottság észrevételeit "hazahozza", és a kormány azokra csütörtökön válaszol.
A konzultációt a magyar kormány javasolta azt követően, hogy elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak a testület aggályaira, amelyek a regisztrációs szabályok és a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének kiterjesztését, illetve a médiatörvény területi hatályát kifogásolták.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- A strandok többségében május második...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

