MDF: hozzák nyilvánosságra a luxusportál szerződéseit
2008. június 22. vasárnap 20:35
A politikus ezt vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte a Miniszterelnöki Hivatal épülete előtt, hozzátéve,hogy a kormányfőnek a rendelkezések értelmében 15 napon belül választ kell adnia.
A képviselő szerint ennek a horribilis összegnek a fejében szegényes internetes portál jött létre, ennyi pénzből például azt is meg lehetett volna oldani, hogy egy webkamera segítségével akár egy debreceni, akár egy putnoki újságíró bekapcsolódjék a kormányszóvivői tájékoztatóba, és mind kérdése, mind az arra adott válasz látható és hallható legyen.
Pettkó András választ vár arra is, hogy a hivatal miért fizetett sok pénzt egy ingyenesen is beszerezhető szoftverért. Elgondolkodtatónak tartja, hogy a kormányzati luxusportál-botrány kirobbanása másnapján egy blogger másfél óra alatt nulla forintból hozott létre egy honlapot, melyen több tartalom volt, mint a 200 millióból félkészre "sikerült" kormányszóvivői honlap.
A politikus a kormanyszovivo.hu beruházását összehasonlította a bankok portáljaival, amelyek szerinte sokkal kevesebbe kerültek, holott egy pénzintézet számítógépes rendszere szuperbiztonságos számlavezető- és levelezőrendszert, telefonos és internetes terminálokat is tartalmaz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...