MÁV: technikailag újranyithatók a szárnyvonalak
2010. május 02. vasárnap 18:56
Sigulinszki Tibor, a vasúttársaság szóvivője mondta mindezt vasárnap az MTI-nek. Szavai szerint így nincs technikai akadálya annak, hogy egy esetleges kormányzati döntés után ezeken a vonalakon ismét személyvonatok közlekedjenek.
Sigulinszki Tibor elmondta, hogy az említett szárnyvonalak egy részén zavartalan a teherforgalom. Hozzátette: legutóbbi információi szerint mind a 29 szárnyvonalon használható a vasúti pálya, mivel a MÁV eleget tett feladatának, és fenntartotta azt az állapotukat, amelyben a személyszállítás leállításakor voltak.
A Vasárnapi Hírek információja szerint több szárnyvonalon még az idén újraindulhat a 2009-ben leállított személyszállítás. A lap ezek között említette a Komárom-Székesfehérvár, a Debrecen-Létavértes, a Zalalövő-Körmend, az Almásfüzitő-Esztergom, a Godisa-Komló és a Győr-Veszprém vonalat.
Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa pártja korábbi ígéretét megerősítve közölte, hogy azokon a szárnyvonalakon, ahol nincs műszaki probléma, a vasúti közlekedés helyreállítását tervezik.
A Vasárnapi Hírek úgy tudja: az új kormány Völner Pál, Komárom fideszes országgyűlési képviselőjének vezetésével vizsgálja meg, hogy hol és milyen ütemezéssel indítható újra a személyszállítás.
Forrás: hir24.hu/mti
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...

