Már több mint háromszázan jelentkeztek határvadásznak
2016. szeptember 11. vasárnap 10:26

Országosan 321 pályázat érkezett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határvadász képzésére péntek estig a szeptember elsejei meghirdetés óta - közölte Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Kifejtette: a legtöbb pályázó Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből érkezett. Mindeközben összesen 2880 érdeklődőt tájékoztattak a pályázat részleteiről telefonon, elektronikus úton és a Facebookon - tette hozzá.
A dandártábornok elmondta, hogy az első képzési csoport novemberben kezdheti meg a tanfolyamot, legkorábban pedig 2017 májusban állhat szolgálatba.
Pozsgai Zsolt rámutatott, hogy a felvételi követelményrendszer nagyon szigorú, minden második-harmadik jelentkezőből csak egy felel meg a pszichikai és fizikai felmérésen, ugyanakkor a középfokú rendészeti intézményekben háromszoros, a felsőfokúakban nyolc-tízszeres a túljelentkezés.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

