Már nem nyomoznak a jobbikos képviselő ügyében
2011. június 08. szerda 10:30

Megszüntette az eljárást Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő és társai dóci ügyében a rendőrség - írta szerdai számában a Délmagyarország.
A napilap felidézte: Zagyva György Gyula - elmondása szerint - baráti társaságával február 27-én a Csongrád megyei Dócon járt, ahol egy tanyán meghívták őket egy teára. Majd este több mint harminc társával nem felvonult, hanem elsétált a három kiskorú gyermeket egyedül nevelő Sipos Sándor dóci tanyájához - mondta. Ekkor a rendőrök is arra jártak és intézkedtek.
Zagyva György Gyula és társai ellen garázdaság gyanúja miatt indult eljárás, amelynek lefolytatására az ORFK - elfogultság gyanúja miatt - a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki. Az ügyben a kiskunhalasi kapitányság járt el.
A Bács megyei főkapitányság sajtószóvivője, Nyikos Tamás úgy tájékoztatta a Délmagyarországot, hogy a kiskunhalasi kapitányság megszüntette az eljárást, Zagyva György Gyula képviselőt gyanúsítottként nem is hallgatták ki.
Képünkön Zagyva György Gyula látható - karddal a kezében a parlamentben.
Forrás: MTI - Fotó: Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Csaknem végzett két testvér egy...

