Már meg is van Matolcsy 250 milliárdja
2011. február 12. szombat 17:07
A napilap cikke szerint ezeket február 23-ig kell bejelenteniük a Magyar Államkincstárnak. Az összes intézkedés közel 240 milliárd forintos tartalék képzésére elegendő, ami hozzávetőlegesen megfelel a korábban bejelentettnek.
A kormány több alap költségvetését is megnyirbálja: a Munkaerőpiaci Alap egyenlegét 16 milliárd forinttal kurtítanák, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapot és a Nemzeti Kulturális Alapot összesen 10 milliárd forinttal veszik vissza. A Nemzeti Földalapból félmilliárdot zárolnak. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadási előirányzatoknál 10 milliárdot takarítanak meg. A fogyasztói árkiegészítés kiadásait hasonlóan 10 milliárd forinttal rövidítik meg.
Az állami szervek közül a legnagyobb befizetők a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (közel 40 milliárd forint), a Belügyminisztérium (35 milliárd forint), a Honvédelmi Minisztérium (26 milliárd forint). A Nemzetgazdasági Minisztérium ezekhez képest kisebb összeggel, ötmilliárddal járul hozzá a tartalékhoz, még a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak 13,2 milliárdot kell befizetnie. A határozat ugyanakkor elrendeli, hogy az egyes szerveknél melyek azok az előirányzatok, amelyek mentesülnek a zárolás alól. Többek között egyes egyházi és kisebbségi ügyek, az EU-elnökség kiadásai, a kollégiumi támogatások és a népszámlálás tartozik ide. A határozat elrendeli, hogy a stabilitási tartalék érdekében - amely feladata a rendkívüli, előre nem látható események finanszírozása - módosítsák az államháztartási törvényt, hogy azt minden költségvetési évben kötelező legyen - olvasható a Népszavában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- A strandok többségében május második...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

