Már kevés napsütés is valószínű
2008. december 06. szombat 07:58
Várható időjárás szombat estig:
Szombaton a többször erősen megnövekvő felhőzet mellett már kevés napsütés is valószínű. Eleinte főként keleten, délután szórványosan várható eső, zápor, délnyugaton egy-egy zivatar is lehet.
A déli, délnyugati szél kezdetben többfelé erős lesz, majd szombaton a szél a Dunántúlon északnyugatira fordul, időnként megélénkül. Hajnalban nyugaton foltokban köd képződik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 6 és 12 fok között alakul.
Az időjárási helyzet Európában
Szinte az egész kontinens időjárását egy nagy kiterjedésű, középpontjával Észak-Európa felett örvénylő ciklon alakítja. A szárazföld délnyugati és legkeletibb területei kivételével erősen felhős, vagy borult az ég. Nyugat- és Közép-Európában sokfelé esik az eső, a Skandináv-félszigeten, Oroszország északi részén helyenként havazik.
A sok felhő és csapadék ellenére a december elejének megfelelőnél enyhébb az idő. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 6 és 14 fok között változik, délkeleten 20 fok közeli értékeket is mérnek. Hűvösebb, 5 fok alatti maximum északon, illetve Németország térségében van.
A Kárpát-medence fölé továbbra is nedves, szombat délután a nyugati területekre már kissé hűvösebb levegő áramlik. Többfelé számíthatunk csapadékra, de a hőmérsékletben lényeges változás még nem várható.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Csodás égi jelenség lesz...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Két baranyai tóba is pontyokból...