Magyarország a horvát csatlakozás mellett
2011. január 24. hétfő 21:30
A honvédelmi tárca közleménye szerint Hende Csaba a találkozón elmondta: "Magyarország minden fórumon kiáll Horvátország mielőbbi európai uniós csatlakozása mellett".
A miniszter méltatta a horvátokkal való katonai együttműködést, kiemelve az afganisztáni közös munkát. Mint ezzel kapcsolatban elmondta: Afganisztánban három helyen is szolgálnak közösen magyar és horvát katonák, de a világ más tájain, így a Nyugat-Szaharában és a Balkánon is teljesítenek közös feladatokat.
A miniszter a két ország kapcsolatinak bővítési lehetőségeit például a hadiipari együttműködésben látja.
Davor Bozinovic horvát védelmi miniszter a közlemény szerint az egyeztetésen elmondta, hogy különösen fontos ez a találkozó, hiszen Magyarország idén az EU elnöki posztját tölti be. A horvát fél pedig elkötelezett az unióhoz való csatlakozásban - tették hozzá.
A horvát miniszter beszélt a két ország magas szintű védelmi együttműködéséről, kiemelve, hogy idén mintegy negyven katonai projektben dolgoznak együtt a magyar és a horvát katonák.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...

