Magyarok, akikért a harang sem szólt

1942 januárjában-februárjában a Délvidékre bevonuló magyar csapatok és csendőralakulatok által végrehajtott partizánvadász-razziákban négyezernél is több, főleg szerb nemzetiségű ember vesztette életét. Az 1942-ben elkövetett bűnös túlkapások, gyilkosságok napfényre kerültek; és már a Horthy-rendszerben feltárták az eseményeket, felelősségre vonták a bűnösöket. Cseres Tibor „Hideg napok" című regényéből film is készült - magyar bocsánatkérésként - az áldozatokért.

Az 1942-es „hideg napok" után két és fél évvel jött a titói megtorlás. Máig sem tudni, hogy pontosan hány magyar áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Matuska Márton vajdasági kutató szerint sok falu teljes férfi lakosságát kiirtották. A partizánosztagok házról házra járva szedték össze a magyarokat, főleg a férfiakat; elmondhatatlan kegyetlenséggel hosszan kínozták, majd kivégezték őket, az áldozatokkal megásatott tömegsírokba lökve a tetemeket. A kivégzettek között harminc magyar pap is volt, közöttük: Körösztös Krizosztom, az újvidéki ferences rendház főnöke, Kovács Kristóf ferences szerzetes, Gachal János a bánáti részek református püspöke és Virág Mihály 83 éves horgosi plébános.

Az 1944-45-ös titói megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni. Az elmúlt években az elhunytak hozzátartozói egy-egy keresztállítással kísérelték meg az emlékezést a délvidéki temetőkben és a tömegsírok feltételezett helyein. A rákövetkező napokban az emlékezés e szerény jelei közül sokat ledöntöttek, tönkretettek ismeretlenek.

„Csak el akarom mondani, oda akarom helyezni a mi halottainkat is a többi áldozat mellé, hogy az évfordulókon ők is megkapják a maguk koszorúját. Hogy ne a temető árkában, a városi szeméttel letakarva, ne föléjük ültetett akácfák töve alatt, tetejükbe telepített teniszpálya alatt, ne sintérgödörben, ne a téglagyár agyagbányájában porladjanak. Temessük el, számoljuk meg, írjuk be őket a halotti anyakönyvbe tisztességesen, és mondjuk meg róluk, hogy ők is áldozatok. S amikor mindez megtörtént, akkor ne azt hirdessük, hogy most ismét rajtunk a sor, hogy mindezt visszaadjuk, kamatostul, mint szokás, hanem mondjuk, hogy ennek örökre vége."

Forrás: Magyar Kurír