Magyar "seriffek" vigyáznak hamarosan Újbudára

2008. július 14. hétfő 09:28

Az amerikai seriffekhez hasonló jogosítványú tucatnyi kerületőr áll hamarosan szolgálatba Újbudán. A Fővárosi Önkormányzat városrendészeti bizottságának elnöke szerint Budapest teljes területén mintegy kétezer önkormányzati rendőr kellene - írta hétfői számában a Magyar Hírlap.

Hamarosan tucatnyi "magyar seriff" állhat szolgálatba Újbudán egy
Magyarországon eddig szinte ismeretlen felépítésű önkormányzati rendőrség keretében.

A kerületőrök kezdetben a közterület-felügyelők mellett dolgoznak majd.

Az újbudaiak azonban azt tervezik, hogy a jövőben egy személy kapja meg a közterület-felügyelői és kerületőri jogosítványokat - írta a napilap.

A Magyar Hírlapnak nyilatkozva Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: Budapesten ezerhétszáz-kétezer önkormányzati rendőr képes lenne hatékonyan őrizni a közterületi rendet.

Az egységes önkormányzati rendőrség felállításához azonban kétharmados törvények módosítása szükséges - tette hozzá.

(mti)