Maga a Milla sem biztos benne, hogy megszűnik-e az egyesület
2014. április 08. kedd 17:19
Nem született hivatalos döntés a Milla Egyesület megszűnéséről - jelentette ki Juhász Péter kedden az MTI érdeklődésére, kommentálva az erről szóló sajtóhíreket.
Az egyesület elnökségi tagja - az Együtt-PM társelnöke - elmondta: a szervezet megszűnéséről szóló hírt azon tizenkét ember egyike rakta fel az egyesület honlapjára, akinek van hozzáférése a weboldalhoz.
Hozzátette: ő támogatja az egyesület megszüntetését, hiszen a Milla nem végez már valódi tevékenységet, ám az erről szóló döntés később, közgyűlésen születhet meg. Az egyesület a Haza és Haladással és a Szolidaritással folytatott együttműködéssel betöltötte feladatát, azóta érdemi tevékenységet nem folytat - mondta.
A megszűnésről szóló hír annál inkább nem lehet hiteles, mert csupán hat vagy nyolc ember beszélgetése alapján készült, miközben a Millában mintegy háromszázan fordultak meg, és most is harminc tagot számlálnak. Vagyis ez csak hat-nyolc ember véleménye, amelyet a belső rendszeren rögzítettek, és ezt rakta ki a nyilvános felületre valaki - mondta Juhász Péter.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

