Lázár szerint új feladatokat látnak el a jövőben az önkormányzatok
2014. július 01. kedd 15:16

Lázár János szerint szemléletváltás lesz a városok irányításában a jövőben; a régi adottságok, régi axiómák nem működnek úgy, mint korábban, új megoldásokra van szükség.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Makón, a helyi képviselő-testülettel folytatott konzultáción azt mondta: a következő négy évben az önkormányzatok feladata a korábbiaktól eltérően nem a települések üzemeltetése lesz, hanem munkahelyek megteremtése és a gazdasági növekedéshez való hozzájárulás.
Ez azt jelenti, hogy a helyi közösségeknek is rendelkeznie kell helyi gazdaság-fejlesztési elképzelésekkel. Ehhez szeretne a kormány forrásokat hozzárendelni. A pályázati lehetőségek a tervek szerint augusztus végén nyílnak meg - tette hozzá.
A politikus beszélt a következő uniós ciklus forrásainak felosztásáról is. Üdvözlendőnek nevezte, hogy azoknak az önkormányzatoknak, melyek közfeladat ellátásra igénylik a forrást, például óvodafejlesztésre, alanyi jogon jár majd a támogatás. Ennek kapcsán megjegyezte: kiemelt feladatának tartja a pályázati rendszerből a pályázatírók és a projektmenedzserek kivonását, akik az előző uniós ciklusban a 8400 milliárdból 1200 milliárdot vittek el.
Lázár János a térség országgyűlési képviselőjeként a rendkívüli testületi ülést megelőzően bemutatta a Fidesz térségi jelöltjeit. Makón a Fidesz Farkas Évát jelöli polgármester-jelöltnek. A 25 éves pedagógus tapasztalattal rendelkező szakember a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatója.
MTI - Fotó: Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...