Lázár mindenkit közmunkára küldene
2014. május 19. hétfő 14:20
A kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson - jelentette ki Lázár János hétfőn Csanádalbertin.
Az új kormány egyik legfontosabb feladata, hogy a kistelepüléseken élők számára munkát, lehetőséget kínáljon - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a mintegy 440 lakosú Csongrád megyei község képviselő-testületének ülésén.
Lázár János közölte: az államnak május 1. és december 31. között éves szinten 200 ezer embernek biztosítania kell közmunkát, ami legalább annyi ember, mint amennyi május 1-je előtt dolgozott, sőt bizonyos településeken több is.
A most kezdődő uniós költségvetési ciklusban jelentős források állnak rendelkezésre a Kelet-Magyarországon és a kisebb településeken működő ipari tevékenységet végző kis- és közepes vállalkozások támogatására is - mondta Lázár János.
A kistelepüléseken élők foglalkoztatása, munkába jutása szempontjából fontos a közösségi közlekedés szervezésének javítása, ami nem elsősorban pénzkérdés - hangsúlyozta az államtitkár.
A kormány szeretne érdemben megváltoztatni azon a helyzeten, hogy a földalapú támogatások 75 százalékát, a vidékfejlesztési támogatások pedig négyötödét a pályázók 10 százaléka kapta meg. A források igazságosabb elosztásával nagyobb támogatás juthat a munkaerő-igényes ágazatoknak, mint az állattenyésztés vagy zöldség-gyümölcs termesztés - mondta a politikus.
Lázár János kifejtette, a kormányzat lezártnak tekinti az önkormányzati rendszer átalakítását. A szociális rendszer igazságosabbá tételéből azonban kihagyhatatlanok a helyi képviselő-testületek, nem lehet a távolból megmondani, kik azok, akik támogatásra érdemesek és támogatásra szorulnak. Az ellátásokhoz az államnak a forrásokat biztosítani kell, a döntésekben azonban a tervek szerint nagyobb szerep hárul majd az önkormányzatokra - tette hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

