Lázár külföldi vadászata szemet szúrt az Együtt-PM-nek
2014. május 21. szerda 14:00
Az Együtt-PM vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkárral szemben, az ellenzéki tömörülés szerint az "általa több mint 20 millió forint értékben rendelt" külföldi vadászatot a legálisan kapott jövedelméből nem tudná fedezni.
Juhász Péter, az Együtt-PM Szövetség társelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ez az ügy ismét felveti, hogy a vagyonnyilatkozatokban a fideszes politikusok nem tüntetik fel megfelelően jövedelmüket, vagyonukat.
Lehetetlen, hogy abból a jövedelemből, amit legálisan kapnak, ilyen életvitelt fenn tudjanak tartani. Lázár János bruttó fizetése másfél millió forint, ami nagyjából nettó egymillió forint, ez a vadászat tehát a kétéves teljes nettó fizetését viszi el - fejtette ki.
"Lázár János ezek után nyilvánvalóan sok fácánt fog enni (...), de kenyérre már nem fog telni a fizetéséből" - fogalmazott, hozzátéve: erősen felmerül annak a gyanúja, hogy más bevételi forrása is van a fideszes politikusnak, amiről nem tájékoztatja a nyilvánosságot.
A pártszövetség Lázár Jánossal szemben vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez, hogy derüljön ki, honnan származik az a jövedelme, amelyből egy ilyen vadászatot megengedhet magának - rögzítette, majd felidézve egy tavaly novemberi vadászatot is, azt mondta: a mostani nem egyedi eset.
Juhász Péter felszólította a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, számoljon el a nyilvánosság előtt, mely jövedelmét nem vallja be, és ezek miért nem szerepelnek a vagyonnyilatkozatában - közölte.
Az atlatszo.hu szerdán azt írta: Lázár János 23 millió forintért rendelt csehországi fácánvadászatot, vagyonnyilatkozata szerint viszont ennyi készpénzzel nem is rendelkezik.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI kérdésére közölte: többen, közösen fizetik annak a vadászatnak a költségeit, amelyen részt vesz, így nincs ellentmondás a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok és a felmerülő kiadások között.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...