Külföldön is keresik a bíróságról megszökő Földesi-Szabót
2010. december 22. szerda 20:25
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a rendőrség ellenőrizte ismert lakcímeit, de egyiken sem találták meg. Ezt követően adta ki a bíróság az európai és nemzetközi elfogatóparancsot, ennek nyomán a BRFK is elrendelte körözését.
Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány kuratóriumának volt elnöke, akit milliárdos csempészés és sikkasztás miatt szerdán hét év börtönbüntetésre ítélt nem jogerősen a Fővárosi Bíróság, ítélethirdetés közben szökött meg a bíróság épületéből.
Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásának vége felé, egy-két perccel azelőtt, hogy az ügyész Földesi-Szabó László előzetes letartóztatását indítványozta volna, az elsőrendű vádlott felállt a vádlottak padjáról, kilépett a tárgyalóterem ajtaján, majd senkitől sem zavartatva távozott a bíróság épületéből.
Amikor a bíró észlelte, hogy a vádlott engedély nélkül távozott, kérte az ügyvédet, hogy telefonáljon védencének, ám Földesi-Szabó mobilja foglalt volt. Ezután a bíró az FB őrszolgálatától érdeklődött, s tőlük kapta a tájékoztatást, hogy a vádlott percekkel korábban elhagyta az épületet.
Ekkor a bíró elrendelte Földesi-Szabó László előzetes letartóztatását és a kézre kerítéséhez szükséges intézkedések megtételét, mert - mint mondta - a "tette magáért beszél", továbbá az első fokon kiszabott hétéves szabadságvesztés is indokolttá teszi fogva tartását. Az MTI értesülése szerint a rendőrség azonnal megkezdte Földesi-Szabó keresését.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

