Közvélemény-kutatások szerint "korrupcióban az MSZP vezet"
2014. február 08. szombat 10:10
Az MSZP-t még mindig valamivel korruptabbnak tartja a közvélemény, mint a kormánypártokat - mondta a Medián vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nézőpont Intézet vezető elemzője pedig úgy vélte, hogy az MSZP alelnökének osztrák bankszámlája miatt kirobbant ügy felelevenítheti a választók azon reflexeit, amelyek 2010-ben a Fidesz kétharmadához vezettek.
A Nézőpont Intézet és a Medián elemzői szerint is kétségkívül kínos az MSZP-nek Simon Gábor elnökhelyettes osztrák bankszámlájának ügye.
Hann Endre úgy nyilatkozott: a cég közvélemény-kutatásai szerint a kormányokat az ellenzéknél mindig korruptabbnak gondolták az emberek, a közelmúltban azonban ez megváltozott. A Medián vezetője hangsúlyozta: "nem a Simon-ügy kipattanása után, hanem már előtte is tartósan az MSZP-nek nem sikerült megszabadulnia a korrupciógyanútól, ami a kormányzási időszaka alatt elérte."
A Nézőpont Intézet vezető elemzője úgy látja: Simon Gábor ügye felszínre hozhatja a választók azon reflexeit, amelyek 2010-ben a Fidesz kétharmados többségéhez vezettek.
Fodor Csaba elmondta, "azt láttuk, hogy a választópolgárok egy része 2010-ben protesthangulatban ment el a szavazásra, amiben persze bőven benne volt a Gyurcsány-kormány elutasítása is. De minden tényező, ami kapcsolódott ahhoz az időszakhoz, benne volt: korrupciógyanú, gazdasági- és társadalmi válság. Tehát felelevenedhetnek ezek a reflexek.
A MŰSOR FELVÉTELÉT IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG.
Forrás: inforadio.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...

