Kossuth-ereklyét mutattak be a Nemzeti Múzeumban
2016. november 03. csütörtök 12:29

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén.
Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcsolódó kamaratárlat megnyitóján felidézte, hogy a fekete legyezőt Kossuth Lajos 1870-ben ajándékozta Marton Antóniának. Az eddig magántulajdonban őrzött tárgy most adományként került az MNM gyűjteményébe.
Csorba László, a múzeum korábbi főigazgatója hozzátette, a kamarakiállítás visszavarázsolja a közönséget a magyar történelem egyik legsikeresebb korszakába egy olyan tárgy révén, melynek révén feledésbe merülő történeteket is fel lehet idézni.
A történész emlékeztetett: a szabadságharc bukása után egy időre Kossuth feleségének unokatestére, Marton Antónia maradt a menekülő kormányzó gyermekeivel.
Az MNM Tudomány napi programsorozatán mutatkozik be a múzeum épületében a Sziget fesztiválon nagy sikert aratott, Forradalmi szélforgó óriás társasjáték.
Ráday Mihály és Katona Tamás 1848-as emlékhelyekről írt kötetéről és Hermann Róbert Reformkor, forradalom, szabadságharc című könyvéről Réthelyi Miklós, Ráday Mihály, Hermann Róbert és Csorba László beszélget, majd Csorba László a Széchényi-családról és a Lánchíd építéséról tart előadást.
MTI - Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...

