Könyv jelent meg Placid atya életéről
2010. december 14. kedd 16:56
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozó kereszténydemokrata politikus kiemelte: Placid atya vállalta a megszólalást akkor is, amikor értékek, a hite mellett ki kellett állni.
Különleges karizmája van, s a megpróbáltatások miatt, amelyeket élete során végig kellett élnie, soha nem panaszkodott. A munkatáborban töltött legborzalmasabb évekről is úgy tud beszélni, hogy azokból nem a keserűség, hanem a remény, az Istenbe vetett hit sugárzik - fogalmazott Rétvári Bence.
Az Éghajlat Kiadó gondozásában megjelent Élet és Imádság címet könyvben a 95. évében járó Placid atya életének legfontosabb mozzanatait rögzítik, s a kiadványhoz egy kétlemezes hangoskönyv is tartozik.
Olofsson Károly Placid 1916. december 23-án született. A budapesti bencés gimnáziumban érettségizett, majd 1933-ban belépett Szent Benedek Rendjébe, s 1939-ben szentelték pappá.
A Pannonhalmi Területi Apátság keretében a pasztorációban, tábori lelkészi szolgálatban és gimnáziumi tanárként dolgozott 1946 tavaszáig, amikor a szovjet katonai bíróság szabadságvesztésre ítélte.
Tízéves száműzetéséből hazatérve fizikai munkás lett, mert rendjébe nem térhetett vissza. Hatvanéves korában vonult nyugdíjba. Azóta papi szolgálatot teljesít a budai Szent Imre Plébánián, jegyesoktatást és rendszeres felnőtt katekézist vezet.
Lelkigyakorlatokat tart évente több ízben Budapesten, vidéken, valamint a határokon túl is. Magyar Örökség-díjas és Pro Ecclesia Hungariae-díjas.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...

