Kollégistákat rabolt ki három fiatal

2008. december 10. szerda 13:08

Kollégistákat rabolt ki három fiatal Székesfehérváron; a gyanúsítottakat elfogták - közölte az MTI-vel szerdán a rendőrség.

A két 17 éves és egy 16 éves fiatal a nagyáruházak parkolóiban, illetve az üzletek környékén, késsel fenyegetőzve kényszerítette értékeik átadására a kollégistákat - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a nyomozás eddigi adatai szerint a triumvirátus váltakozó felállásban, hat alkalommal követett el rablást, egyszer pedig rablási kísérletet. A pontos személyleírások alapján fogták el őket.

A banda egyik 17 éves tagját már előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, a másik 17 éves ügyében rövidesen dönt a bíróság, a 16 éves fiatal pedig gyanúsítás terhe mellett szabadlábon védekezik.

Az ügyben tovább nyomoz a rendőrség, mert nem kizárt, hogy további sértettjei is lehetnek az ügynek.

(mti)