Kölcsönneppereket üldöz az adóhivatal
2011. május 05. csütörtök 08:50
A vagyonosodási vizsgálatok olyan kölcsönneppereket neveltek ki, akik a szerződéses összeg néhány százalékáért biztosítanak - papíron - kölcsönt az ellenőrzés alá vont személynek - írta a csütörtöki Napi Gazdaság.
A napilap cikke szerint a szerződések akár 10-20 millió forintról is szólhatnak, az adóhatóság viszont nehezen tudja felderíteni a kölcsönadók vagyoni helyzetét, mivel az érintettek sok esetben Szlovákiában élők vagy hajléktalanok. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem tudott felvilágosítást adni arról, hogy eddig hány büntetőfeljelentést tett ilyen ügyekben.
A kölcsönnepperrel szemben nehéz fellépni, az ugyanis kevés, hogy a hatóság szerint nem volt elég pénze a kölcsön nyújtására. Ez csak azzal a következménnyel jár, hogy az adózónak meg kell fizetnie az adót, de azzal már nem, hogy megvádolják adócsalással. Azt kell bizonyítani, hogy a nepper a szerződést a benne foglalt összeg néhány százalékáért írta alá, de ezt szinte csak abban az esetben tudják megtenni, ha egy nepper egyszerre több ügyben is felbukkan - olvasható a cikkben. A Napi Gazdaság információi szerint a NAV több ilyen nepperről is tud.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

