"Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból!"
2008. november 29. szombat 09:56
A művelődési háznál tartott rendezvényen Répás József (független) polgármester mondott beszédet, aki arról szólt: hónapok óta gyengül a közbiztonság a településen.
Tavasszal egy kislányt próbáltak meg elrabolni, gyakori a betörés és a lopás, ezért az idős emberek félnek otthonaikban. Azt mondta, kevés a rendőr, s közülük is az intézkedőket gyakran rasszistának bélyegzik.
Bár még nem tudni, ki követte el a bűncselekményt, a polgármester úgy fogalmazott: "Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból!".
A tüntetésen felolvastak egy nyílt levelet, amelyet a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek és más közjogi méltóságoknak fogalmaztak meg. Ebben az önkormányzat követeli a közbiztonság megerősítését, egy állandó rendőrőrs felállítását, valamint azt, hogy szigorúbban büntessék az erőszakos bűncselekmények elkövetőit és bővítsék a polgárőrség hatáskörét. A tömeg a miniszterelnök nevének hallatán fütyülni, kiabálni kezdett.
A fáklyás felvonulásra az ország más részeiből is érkeztek résztvevők, például Ráckevéről és Egerből. A tüntetésen jelen volt a Magyar Gárda 200-300 tagú csoportja, és a Gój motorosok is képviseltették magukat.
A demonstráció helyszínére a rendőrség nagy erőkkel vonult fel. Több tüntetőt megmotoztak, néhányuktól szúró-vágó eszközt vettek el. A tömeg a beszédek elhangzása után a gyilkosság helyszínére vonult. A 14 éves áldozatot az önkormányzat saját halottjának tekinti - hangzott el a demonstráción.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a helyszínen arról tájékoztatta az MTI-t, hogy továbbra is nagy erőkkel tart a nyomozás a bűncselekmény elkövetőjének felderítésére. A rendőrség újabb adatokhoz jutott, de ezekről a nyomozás érdekében a sajtóreferens egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...