Két hét múlva indulhat a hazai dinnyeszezon

2019. június 23. vasárnap 11:15

Két hét múlva indulhat a hazai dinnyeszezon

Kevesebb, de jó minőségű lesz az idei dinnyetermés - már csak két hét és hazai gyümölcsök kerülhetnek a polcokra. Először a klasszikus fekete héjú dinnyék érnek be, addig viszont ki kell húzni az import gyümölccsel. A termesztők attól tartanak, nyomott árakkal indulhat a szezon - hangzott el az M1 Híradójában. 

 

 

Több mint 3 hektáron termel dinnyét a Híradóban megszólaló erdőtelki gazda, Slakta Gyula szerint tavalyhoz képest késik a magyar dinnyeszezon. Az áprilisi hideg ugyanis lelassította a palánták fejlődését, májusban pedig túl sok eső esett, de azóta kedvező az időjárás, ezért jó termésre számít. Szerinte a hazai dinnye legkorábban két hét múlva érkezik a boltokba.


Magyarországon mintegy 10 ezer család él dinnyetermesztésből. Albert István a Fejér megyei Cece határában, mintegy 10 hektáron gazdálkodik. Azt mondta: a dinnyének napsütésre és vízre is szüksége van. Vagyis ha marad a kánikula, akkor locsolniuk kell, ami növeli a költségeket. A termés többségét a budapesti nagybani piacon adják el. A gazda most abban bízik, hogy a tavalyi felvásárlási árat idén is megkapja.

A Híradónak nyilatkozó szakértő azt mondta: július közepéig a spanyol és olasz import uralja az európai piacot. Itthon, a nagyobb bevásárlóközpontokban viszonylag olcsón, 200 forintért árulják kilóját. Ledó Ferenc szerint a hazai felvásárlási árakat ez az összeg is befolyásolja, illetve az, hogy a következő hetekben hogyan alakul az időjárás.

Felmérések szerint a magyarok átlagosan 15 kilogramm dinnyét fogyasztanak évente. A termelők most úgy számolnak, hogy idén augusztus végén is lesz még magyar dinnye a boltokban.

Forrás: hirado.hu